2013. május 14., kedd

Csak az használ, amit használunk

Ismét egy történés a sok közül, ami ráébresztett valamire a világomból és a megértés egy mélyebb szintjére segített…
A hivatásom, munkám során alkalmazott fizikai terápiát mindig jószívvel ajánlom bárki számára, hiszen tudom, hogy legyen az ember bármilyen állapotban (lelkileg-fizikailag-szellemileg) mindenképp a javára válik, ha alkalmazza. Ha alkalmazza…
Sok „csodát” tapasztalhattam ezáltal a terápia által, magamon és másokon is. Ezért mindig nagyon hálás vagyok.

De ami miatt, most betűket ragadtam, hogy sokadszor fordult már elő (most éppen ennek a terápiának a kapcsán figyeltem fel rá), hogy tanult emberek, utánanéznek a terápia tulajdonságainak, felismerik és értik a benne rejlő valódi értéket, vágynak rá, hogy alkalmazhassák, komoly pénzt áldoznak erre a terápiára, hazaviszik az otthonukba majd kezdeti lelkesedés után, megnyugodva, hogy most már nekik is rendelkezésükre áll … nem alkalmazzák… Kipipálva, elfelejtve… És amikor arról érdeklődöm, hogy ennek mi oka van, csak kifogásokkal találkozom… Nincs időm, most jól vagyok stb. Mintha a megvásárolt fogkefe és fogkrém puszta megléte magával értetődővé tenné a szájhigiéniánk meglétét alkalmazás nélkül is…

Gondoljuk végig, hogy mennyi hasznos tudás rejlik bennünk, amit már ezidáig megszereztünk. Ráfordítottuk az időnket, energiánkat és pénzünket. Mert vágytunk rá, hogy „jobbak” legyünk. Majd a terápia, az előadás, a tanfolyam, az iskola végeztével szépen lassan a feledés ködébe burkolózik tudásunk nagy része és újra ugyanazzal a problémával találkozunk, ami miatt elindultunk a terápiára, előadásra, tanfolyamra, iskolába… Pedig „megtanultuk” és mégsem alkalmazzuk ezt a tudást.
Pedig egy ismeret akkor válhat tudássá, ha alkalmazzuk, ha beépítjük az életünkbe és szokássá tesszük. Csak az használ, amit használunk.
Ezért, ha valamiről tudjuk, hogy hasznos, hogy jó, sőt már meg is tapasztaltuk magunkon, akkor elevenítsük fel, építsük be az életünkbe, tegyük szokássá! És, ha ez olyan tudás, amivel másokat is szolgálhatunk, akkor önző módon ne tartsuk meg magunknak, hanem mutassunk p-éldát.

Hiszen „a példamutatás a legjobb tanítási mód” (Sai Baba)!